Kovács Dorina
P
Kovács Dorina
  • Gerinctorna
  • Hatha Jóga
  • Napköszöntő jóga
  • Stretching

Végzettségek:

  • University of Jyväskylä (Finnország) – Social Media Studies and Journalism
  • Pécsi Tudományegyetem – Szabad bölcsész, Kommunikáció – és médiatudomány, Társadalomtudományok
  • IWI - Jóga és Gerincterápiás tréner

Magamról:

Már kislány korom óta elkezdtem keresni a válaszokat az élet nagy és megfejthetetlen kérdéseire. Így lett része az életemnek a jóga és a meditáció.

2009-ben találkoztam a jógával és minden eddig tanult tudásom ebben a mozgásformában tudott igazán kiteljesedni, mert ez az a műfaj, ahol igazán otthon érzem magam.

A jóga számomra nemcsak egy mozgásforma. A jóga az életem. A jóga által lehetőséget kapok és adok a lelki és testi megújulásra, a kiteljesedésére a jóga tisztító és építő erején keresztül.

Azt hiszem egy picit, minden ember más – vagy máshol tart az életében – és ezért minden embert máshonnan lehet megközelíteni a jógán keresztül. Ettől függetlenül, fontos számomra, hogy a jógára ne csak, mint fizikai gyakorlásra tekintsünk, hiszen ennél lényegesen több. Szeretném átadni, vagy inkább “megtapasztaltatni” azt a belső gazdagságot, tartalmat, amit számomra ad a jóga. Mindez felbecsülhetetlen ajándék egy ember életében.

A legfontosabb, és állandó célkitűzés a saját gyakorlásomban, hogy fejlődjek. Szembenézzek a határaimmal és elfogadjam, vagy túllépjem azokat. A jóga gyakorlása tökéletes tükröt tart elénk! Beleszerettem a jógába. Egyszerűen a szerelmese lettem. Azt vettem észre, hogy ugyanazt tapasztalom meg az óra tartása közben, mint amit a gyakorlásomkor. Önátadást. Őszintén hiszek abban, hogy a jóga az egyik legtermészetesebb dolog, amivel csak foglalkozhatunk. Ott van bennünk, csak néha egy kis segítség kell hozzá, hogy ezt megtanuljuk felismerni.

Nagy örömre szolgál azt látni, hogy a jóga minden nap valami újat tanít nekünk. A jóga nem más, mint hogy mindent annak természetes, egység állapotába juttasson, a korlátokkal való határok feloldásába. Először kívülről majd belülről. Hogy eggyé, hogy semmivé váljunk. Az elhatározást neked kell meghoznod, gyakorolni neked kell, de együtt haladunk egy csodás ösvényen és a jóga által nagyszerű dolgokat fedezhetünk fel!

Mérhetetlen nagy szeretettel és sok feltöltődéssel várlak az óráimon! Namaste

Mottó:

"A jóga egy lámpás, amely ha meggyújtjuk, többé nem halványul el. Minél jobban gyakorolsz, annál fényesebb a lángja.” – Iyengar

Órák a közeljövőben

Hétfő
16:00
P
Kovács Dorina
Gerinctorna
Hétfő
17:00
P
Kovács Dorina
Hatha jóga
Péntek
15:00
P
Kovács Dorina
Gerinctorna
Péntek
17:00
P
Kovács Dorina
Hatha jóga

Klubot választok